2023. február 7. kedd Tódor, Rómeó napja van. Holnap Aranka, Jutocsa napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Hungarikum vetélkedő

Kedves versenyző csapatok! Immár lezárult a hungarikum vetélkedő második fordulója is. Ezúton szeretnénk megköszönni minden csapatnak, a felkészítőknek is a részvételt a vetélkedőn. Nagyon magas színvonalú megoldásokat küldtek be a csapatok, pedig nem volt könnyű dolguk.




Nagy volt a versengés a csapatok között, hiszen csak 16 csapat juthatott be az elődöntőbe.


A beérkezett feladatok értékelése után a következő csapatok jutottak tovább. (A lista itt érhető el.)


Minden továbbjutott csapat már készül az elődöntőre és a döntőre, hiszen a 7. osztályosok április első napjaiban, a 8. osztályosok pedig május második felében mérik majd össze tudásukat.


Eredményes felkészülést kívánunk minden továbbjutott csapatnak!



Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!