2020. december 4. péntek Borbála, Barbara, Boróka napja van. Holnap Vilma napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.

Kunság I. Kollégium

Egy hete kezdték meg kutatómunkájukat a Kunság Kollégium tagjai a térségben. A lakiteleki Népfőiskola szervezésében, a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával 2017. március 5-én indult el közel hatvan fiatal a Kiskunság 13 településére azzal a céllal, hogy megpróbálják felkutatni a nevezett terület értékeit, értékes személyeit.

A többnyire egyetemistákból álló csoportok nagy lelkesedéssel kezdték meg a kutatást Kiskunfélegyházán, Gátéren, Kunszálláson, Nyárlőrincen, Pálmonostorán, Petőfiszálláson, Tiszaalpáron, Tiszaugon, Bokroson, Lakiteleken, Szentkirályon, Tiszakécskén és Városföldön.

A kérdőíves kutatómunka során az értékfeltárók hagyományőrző helybelieket ismerhettek meg, gyűjteményeket, természeti kincseket láthattak, amelyekre a térségben élő emberek igen csak büszkék.

A záró alkalmon Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke megköszönte a résztvevők munkáját, majd hozzátette, hogy a beszámolók által még jobban megismerhette az adott települések értékeit.

Az első terepmunkát követően a kérdőívek feldolgozása után néhány értékőrző személlyel nyáron mélyinterjút fognak készíteni.

A kigyűjtött értékeket és értékőrző személyeket, közösségeket pedig egy kiadványban jelentetik majd meg, melynek mellékletében egy kisfilmmel is bemutatják a kiskunsági települések mindennapjait, értékeit, értékes hagyományőrző embereit.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban