2020. december 5. szombat Vilma napja van. Holnap Miklós, Döniz napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Keleti Nyitás Kollégium

A Lakiteleki Népfőiskola 2015. február 27. és március 1. között adott otthont a Keleti Nyitás Kollégium utolsó előadásainak. Ezúttal a Kollégium hallgatói megismerkedhettek Mátyus Aliz szociológussal, íróval, akivel Imre Károly bölcsész népművelő beszélgetett nemrégiben megjelent könyvéről, valamint meghallgathatták Chrudinák Alajos, a Panoráma című televíziós műsor egykori főszerkesztőjének előadását.

A Lakiteleki Népfőiskola 2015. február 27. és március 1. között adott otthont a Keleti Nyitás Kollégium utolsó előadásainak.

Ezúttal a Kollégium hallgatói megismerkedhettek Mátyus Aliz szociológussal, íróval, akivel Imre Károly bölcsész népművelő beszélgetett nemrégiben megjelent könyvéről. Szombaton a Népfőiskola valamennyi kollégistája Chrudinák Alajos, a Panoráma című televíziós műsor egykori főszerkesztőjének előadását hallgatta.

A diákok – az utolsó közös találkozás emlékét megörökítendő – közös lófejes kopjafát állítottak a Népfőiskola kertjében, amibe mindannyian bevésték nevüket.

(Nagyításhoz kattintson a képekre!)

A Keleti Nyitás Kollégium 2013 márciusában indult. Célja a magyar kormány „Keleti Nyitás” stratégiája célkitűzéseinek, feladatainak, eszközrendszerének a bemutatása, valamint az ezzel összefüggő alapismeretek átadása, továbbá a célországok megismertetése a résztvevőkkel. A hallgatók olyan fiatalok voltak, akik munkájukkal vagy tanulmányaikkal kapcsolatban érdeklődtek a téma és a régió iránt. A bentlakásos képzés keretében a hallgatók negyedévente előadásokon és egyéb programokon vehettek részt a Lakiteleki Népfőiskola területén.

A képzés vezetői Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke; dr. Keskeny Ernő, korábbi moszkvai, jelenlegi kijevi nagykövet; Dorogi Sándor, az asztanai (Kazahsztán) magyar külképviselet leendő munkatársa; illetve Kisfaludi-Bak Judit, az Országgyűlés alelnöki kabinetének vezetője voltak.

Mindösszesen tizenegy hétvége alkalmával fogadta a Népfőiskola a kollégium résztvevőit. Ezt 2013 és 2014 júliusában egyhetes Szabadegyetemek egészítették ki.

A Keleti Nyitás kormányprogramban érintett szinte valamennyi ország nagykövete maga is előadást tartott a kollégium diákjai számára, így többek között meghallgathattuk Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kína, Mongólia, Oroszország, és Törökország nagykövetét.

Megszólaltak továbbá a programban olyan jeles szakemberek, mint Bíró András Zsolt antropológus, Csicsmann László történész, Ékes József országgyűlési képviselő, Farkas Bertalan űrhajós, Lukács Csaba újságíró és Észak-Korea-szakértő, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Obrusánszky Borbála történész, Somfai Kara Dávid Kelet-kutató és Tóth Máté energetikai szakjogász, illetve más tudományágak hasonlóképpen illusztris képviselői is. A diákok megismerhették az érintett országok múltját, jelenét, jövőjét, gazdaságát, kultúráját, szokásait.

A tudományos előadásokon kívül szerepeltek a Kollégium programjában egyéb szórakoztató programok, több népzenei előadás, sőt, egy ízben még Markos György humorista is megnevettette a hallgatóságot. Számos alkalommal pedig maguk a kollégisták prezentáltak a többi hallgató előtt a tárgyhoz kapcsolódó témákban.

A Keleti Nyitás Kollégium diákjai, ha kedvet kaptak a keleti – velünk rokon kultúrájú – népek nyelveihez, részt vehettek a lakiteleki Népfőiskola másik, „Hét nyelven beszélünk” című programjában. Itt alapszinten tanulhattak olyan török nyelvcsaládba nyelveket, mint pld. az azerbajdzsáni, a kazah, vagy a türkmén: a legtöbb nyelv vonatkozásában még soha nem volt korábban hazánkban képzés.

Koncsek Krisztián (Keleti Nyitás kollégista)