Ma 2019 október 21. hétfő, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


14. alkalommal rendezték meg a Tevékeny Élet Fesztivált
E-mail Nyomtatás PDF

Az idén XVI. alkalommal került megrendezésre a „Tevékeny Élet” Fesztivál. A rendezvény fővédnöke, támogatója Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, aki rendszeresen helyet biztosít Lakiteleken, a gyönyörű környezetben lévő és megújuló Népfőiskola Kölcsey Házában. Évről-évre támogatja a fellépőket könyvekkel, ajándékokkal.



Ahogyan Baranyi Éva is elmondta köszöntőjében „A „Tevékeny Élet” fesztivál egy csoda, mert gyógyszer a résztvevő lakók számára, hiszen a felkészülés, a részvétel feledteti a bajokat, betegséget, kimozdít a hétköznapokból.  A fellépés, a taps, a siker pedig gyógyír a léleknek!”

Az idei fesztivál szimbóluma a szivárvány volt, mely a béke jele, a lelkek mosolya, egy csoda, Isten ajándéka.


Köszöntötte a lakókat:

Dr. Radnainé Dr. Egerváry Ágnes (Katolikus Szeretetszolgálat Főigazgatója)

Dr. Vancsura István (Tiszaalpár Polgármestere)

Baranyi Éva (Katolikus Szeretetszolgálat PAX Otthonának intézményvezetője)

Kéri Vencel plébános úr

Zsűri tagjai:

Kocsis Edina (Dabasi Zárdakert Otthon igazgatója)

Kinde Kálmán (Katolikus Szeretetszolgálat gazdasági igazgatója)

Hollósi Péter (Soroksári Názáret Otthon igazgatója)


Moderátor, Pesti Ágota nővér, aki személyiségével évről-évre elkápráztatja a közönséget.

Az idei fesztiválon több mint 200 vendég volt jelen, 13 intézmény képviseltette magát, több mint 80 résztvevővel és 40 produkcióval. A rendezvény legidősebb résztvevője 101 éves volt, de szép számmal voltak 90 év felletti előadók is. A fellépők 5 kategóriában: vers, próza, egyéni ének, csoportos ének és színpadi játék produkcióval készültek.

Rengeteg irodalmi alkotással találkozhattunk, jeles magyar írók és költők a műveiken keresztül újra életre keltek közöttük.

A vers és próza mellett, helyet kaptak a magyar népdalok, melyek a hagyományőrzés nélkülözhetetlen elemei.

Tánctehetségek és egyéni zenei művek is műsorra kerültek.

Minden kategóriában az első három helyezett serleget és ajándékcsomagot kapott, de emellett sok-sok különdíjat is kiosztott a zsűri, ügyelve arra, hogy senki se térjen haza üres kézzel.

Itt soha nem a versengés a cél, sokkal inkább az együttlét, az önfeledt nap ünneplése, a szivárvány sokszínűségének megérintésével.

A PAX otthon dolgozói is meglepetéssel készültek egy közös tánc erejéig, amely már szintén hagyománnyá vált.

Fő szerepet a vidámság, a szeretetteljes fogadtatás és az együttlét öröme kapta.


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Állásajánlatok


Aktuális állásajánlatok

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2019. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Támogatás


A XIX. Lakiteleki Filmszemle zsűri tagok tiszteletdíjának támogatása szakmai program megvalósítását a 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink