Ma 2018 október 18. csütörtök, Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Erdélyi csapat nyerte a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőt
E-mail Nyomtatás PDF

A csíkszentdomokosi Cserevirágok csapata nyerte meg a Kárpát-medence kincsei címmel meghirdetett Hungarikum vetélkedő döntőjét. A Lakitelek Népfőiskola tájékoztatása szerint a pénteken megrendezett döntőben összesen huszonhárom hazai és határon túli csapat versengett.



Második helyen a Bács-Kiskun megyei Dávod Abádka csapata, harmadik helyen a Fejér megyei Csákvár Buci macik együttese, negyedik helyen pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak Pataki értékőrzői végeztek.

Ötödik lett az erdélyi Gyergyóalfalu Csillámpónik nevű csapata, hatodik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakháza Cibakum együttese, hetedik a szintén erdélyi Zetelaka HaMeAn csapata lett. A kárpátaljai Szernye fiataljaiból álló Szernyei gyöngykaláris pedig a nyolcadik helyen zárt.

A Lakitelek Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet Kárpát-medence kincsei címmel hirdetett versenyt általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára. A felhívásra több mint 600 csapat küldte el jelentkezését Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta tájegységeiből. Az első forduló eredményei után 400 csapat versengett az elődöntőbe jutásért.

A 3 diákból és 1 felkészítő tanárból álló csapatok interjút készítettek egy-egy olyan emberrel, akire büszkék az adott településen; 13+1 kérdésből álló települési értéktotót állítottak össze, valamint 50 kérdésből álló tesztlap segítségével bővítették tudásukat a Kárpát-medencében található értékekről.

Eredményeik alapján 24 magyarországi és 24 határon túli csapat mérkőzött meg az április végén zajló elődöntőben, onnan pedig a legjobb 23 csapat jutott tovább a döntőbe.

A vetélkedő résztvevői értékes ajándékcsomagot kaptak, első nyolc győztese pedig egy a hungarikumokhoz kötődő, kétnapos országjáró kiránduláson vesz részt augusztus 23-án és 24-én.


MTI

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink